Fiatalság tavaszi örömünnepe

A fiatalság tavaszi örömünnepe május elseje, a májusfa állításának ideje.

A XV. századtól kezdődően szólnak forrásaink májusfa állításáról, az idegen eredetű szokás azonban bizonyosan régebbi.

Egy XIX. századi szokásgyűjtemény a májusfa eredetét így írja le: „Szent Jakab és Szent Fülöp midőn térítgetni jártak, útitársuk lett Valburga nevű szűz hajadon; ezt ebbeli cselekvényéért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánították s rágalmazták. A leány azonban, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, előtte letérdepelt, imádkozott, s erre alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára a leszúrt bot kizöldült. Ez volt Szent Jakab apostol napja (május elseje) virradójára. Nőtlen ifjak ez időtől ez okon szoktak magas zöldfát jó magaviseletű hajadonok ablaka előtt felállítani, még pedig ha lehet, észrevétlenül”.

Egyes helyeken valóban minden lánynak külön májusfát állítottak a legények. Éjszaka vágták ki az erdőn a fát, és május elsejére virradóra többnyire titokban állították fel. A két világháború között –polgári hatásra – divatba jött május elsején a szerenád, az éjjeli zene.
A májusfa lehet sudár, esetenként kérgétől megtisztított fa, amelynek csak a tetején hagyták meg a lombját, vagy virágzó, zöldellő ág. Az udvarlási szándék komolyságát jelentette a fa fajtája, nagysága. A Nyugat-Dunántúlon valamint a Felvidéken a május elsején állított fát többnyire pünkösdkor bontották le egy közös nyársalás keretein belül.