Dermokozmetikumok

Akciók

Akciók
Túlevés, alkoholfogyasztás az ünnepek alatt – ezekre figyeljünk!

Túlevés, alkoholfogyasztás az ünnepek alatt – ezekre figyeljünk!

A téli ünnepkör sosem arról szólt, hogy önmegtartóztatást gyakorlunk, böjtölünk, sokkal inkább ez az egyik legfőbb időszaka az eszem-iszomnak.
Amivel természetesen nincs is semmi baj, egy bizonyos pontig.
Ám ha túlzásba visszük az étkezést vagy az italfogyasztást, azzal jelentősen megterheljük a szervezetünket, és akár komolyabb bajunk is lehet tőle!
Még egyszer hangsúlyoznánk: nem arról van szó, hogy ne lehetne karácsonykor jókat enni vagy az újévet italozással köszönteni, pusztán arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a mértéktartással a saját szervezetednek teszel jót.
Ebben az ügyben érintett nem csak az emésztésed, de a kiválasztásod, sőt, akár a pihenésed, regenerálódásod is!
Éppen ezért, ha szeretnéd elkerülni idén karácsonykor a hasfájást, émelygést, álmatlanul hánykolódást, akkor érdemes elolvasnod cikkünket, és megszívlelni a tanácsainkat!

Jóból is megárt a sok!

Jóból is megárt a sok!

Hazánkban az emberek többsége sokkal inkább részesíti előnyben a nehéz, zsíros ételeket, és ez a karácsonyi ünnepkörben csak tovább fokozódik – mennyiségileg is.
Az olajban sült hús és hal, a pörkölt, a töltött káposzta, a gazdag levesek mind-mind megterhelőek lehetnek a szervezetünknek, ha nem figyelünk oda a mértékletes fogyasztásra.
Talán Neked sem kell bemutatni a „kajakóma” állapotát, hiszen ha magad nem is élted még át, egy rokonod, hozzátartozód biztosan panaszkodott már rá egy-egy kiadós ebéd vagy vacsora után.
Ugyanígy a nagy evészet utáni álmatlanul forgolódás vagy nyugtalan alvás – van, akinek már egy kicsivel több étel is jelentős nehézségeket okozhat.
És ezek még a könnyebben tolerálható tünetek, amiket a túlevés okozhat, hiszen megtapasztalhatunk akár

  • gyomorégést,
  • gyomorgörcsöket,
  • émelygést,
  • vagy hányingert is.

Természetesen ez nem törvényszerű, mindenkinek más a még tolerálható mennyiség, a mértéktartás azonban továbbra is javasolt!

Mi okozza a túlevés utáni rosszullétet?

Több oka is lehet annak, hogy nem érezzük magunkat a legjobban, miután túlzásba vittük a fogyasztást:

  • rossz étkezési szokások, pl. nem kellően megrágott étel,
  • a kelleténél több bevitt energia,
  • a gyomor túlterhelődése,
  • az étel minősége, összetétele,
  • a felszívódás elégtelensége.

Az emésztés egy meglehetősen összetett folyamat, számos szervünk részt vesz benne, éppen ezért fontos, hogy odafigyeljünk a megfelelő egyensúlyra, ne essünk túlzásokba.
A rágásnak nem csak az aprítás a szerepe, a nyállal egyfajta előemésztés kezdődik, ami utána a gyomorban folytatódik.
Itt a gyomornedvek lebontják a táplálékot, amiből a tápanyagok utána a belekben felszívódnak, míg végül a maradék távozik salakanyag formájában.
Mindehhez enzimekre is szükség van, melyek a hasnyálmirigyben termelődnek, és amik mennyisége elégtelenné válhat, ha a megszokottnál jóval nagyobb adag étellel kell megbirkóznunk.

A jelentkező tünetek

A jelentkező tünetek

Ha rettenetesen túlesszük magunkat, az egyik leggyakoribb jelentkező panasz az émelygés, hányinger, ami a gyomor túltelítettségéből fakad, és a szervezetünk vészreakciója akár hányás is lehet.
Gyakori panasz továbbá a gyomorégés, mivel a nagy mennyiség miatt a gyomorsav irritálni kezdi a gyomor felsőbb részeit és a gyomorszájat, sőt, akár a nyelőcsőbe is feljuthat.
Gyorssegélyként erre bevehetünk emésztéssegítő készítményt vagy savlekötőt, de mindenképpen hangsúlyoznánk: ez nem megoldás csak tünetenyhítés, gyakori vagy tartósan fennálló panasz esetén célszerű orvoshoz fordulni!
A már említett „kajakóma” sem egy áldásos állapot, hiszen ezt a vércukorszint gyors megemelkedése majd leesése okozza, ugyanis az agy az összes energiát az emésztőrendszer felé irányítja, és így fáradtnak, álmosnak kezdjük érezni magunkat.
Ehhez kapcsolódó probléma az alvászavar is: mivel a táplálék-feldolgozás energiaigényes folyamat, így a szervezetünk nem tud a pihenésre koncentrálni, és másnap megviseltek, kimerültek leszünk.
Éppen ezért célszerű inkább nem estére időzíteni a nagy lakomát.

További veszély is fennáll

További veszély is fennáll

A túlevés okozta alváspanaszok mellé muszáj megemlíteni azt is, hogy akár a különböző autoimmun betegségek is felerősödhetnek, ha nem figyelünk.
Mivel a szervezet legfőbb regenerálódási időszaka a pihenéssel töltött idő, így, ha azzal terheljük, hogy maximális teljesítményen pörgetjük az emésztőrendszert, akár felszívódási nehézségek is keletkezhetnek.
Ez tápanyaghiányt, a szervezet legyengülését okozhatja, annak ellenére is, hogy a bevitt mennyiség nagyobb.
Ráadásul a túlzottan zsíros, olajos ételekkel hasmenést is okozhatunk magunknak, ami szintén nem arról híres, hogy az egészséges felszívódást jelentené, emellett még kiszáradást is okozhat, ha a kellő intenzitással jelentkezik.

Mi a helyzet az alkoholfogyasztással?

Mi a helyzet az alkoholfogyasztással?

Nem csak ünnepekkor, de úgy általában egy-egy jó étkezést szokás családi, baráti körben némi „étvágygerjesztővel” megelőzni, és aztán mellé elfogyasztani pár pohár bort, néhány sört.
Az ünnepi időszakban ráadásul sokan hajlamosak különösen megengedőnek lenni magukkal szemben, és akár meg is sokszorozódhat a megivott mennyiség, mondván „úgyis csak egyszer van ilyen egy évben”.
Természetesen nem arról van szó, hogy 100%-ban el kellene utasítani az alkoholfogyasztást, sőt, kis mennyiségű vörösbor például kifejezetten jótékony hatású lehet, és a minőségi sörökben is vannak hasznos anyagok (élesztő, vitaminok, stb.).
A hangsúly a mértékletességen van.
Az italozással alaposan megterheljük a gyomrunkat, a májunkat és a veséinket, amik így még kevésbé tudnak megbirkózni az amúgy is megemelkedett táplálékbevitellel.

Mit érdemes tehát tenni?

Továbbra is csak arra tudunk mindenkit buzdítani, hogy igyekezzünk mértéket tartani, és jelentősen csökkenthetjük a rosszullét esélyét.

  • Aperitif helyett fogyasszunk inkább valamilyen csípős vagy savanyú előételt, ami legalább ténylegesen serkenti a gyomor savtermelését, szemben az égetett szeszekkel!
  • Fontos a pszichológia is: ha tudjuk magunkról, hogy addig nincs megállás, amíg étel van a tányéron, akkor igyekezzünk eleve visszafogottabb adagot szedni, vagy terítsünk kisebb tányérral!
  • Figyeljünk az időre: lefekvés előtt 3-4 órával már lehetőleg tartózkodjunk a nagy mennyiségű, megterhelő ételektől!
  • És ha tényleg jót akarunk magunknak, akkor igyekezzünk kevésbé nehéz menüt összeállítani – számtalan receptet találni akár kiadványokban, akár az interneten finom, mégis könnyedebb ételekhez!

Ha mégis gyógyszerre, gyógykészítményre lenne szükséged az ünnepkör átvészeléséhez, úgy ránk feltétlenül számíthatsz!
Gyógyszertárunk és webpatikánk kínálata minden eshetőségre fel van készülve, ne habozz hát rendelni vagy felkeresni minket!