INTERHERB

Probiotikumok: mikor ajánlott a használatuk és mikor nem?

A különböző immunerősítő, illetve támogató készítmények egyre nagyobb számban vannak jelen a piacon, és ezek közül a probiotikumok az egyik legfontosabbak.

Mivel ma már széles körben alkalmazzák az antibiotikumokat különböző megbetegedésekre, így arra is gondolni kell, hogy az azok által okozott esetleges mellékhatások ellen is tegyünk.

Mert bizony az antibiotikus gyógyszerek ugyancsak megviselhetik az emésztésünket, ezzel az immunrendszerünkre is rányomva a bélyegüket, és magától az ilyesmi csak igen lassan jön rendbe.

De mit értünk pontosan probiotikumok alatt, és miért javasolt a szedésük egy-egy kúra után?

Mi több, prevenciós céllal is lehetséges a fogyasztásuk, vagy teljesen felesleges ilyesmihez fordulnunk, ha pillanatnyilag nincs rá szükségünk?

Árthat a szervezetünknek, ha különösebb ok nélkül probiotikumot fogyasztunk?

Igyekeztünk minden hasznos információt összeszedni a témában, így ha Téged is érdekelnek a válaszok, tarts velünk!

Nem vagyunk egyedül a testünkben

Nem vagyunk egyedül a testünkben 

Közismert tény, hogy a testünkben, elsősorban a vékonybelünkben igen összetett baktérium-kultúra él, ami születésünk után fokozatosan alakul ki és elkísér egész életünkben.

Ezt nevezzük bélflórának, ami egy folyamatosan megújuló baktérium-állomány, és aminek komoly szerepe van a testünk működésében.

Egyrészt az emésztésben segítenek, mivel ezek bontják le a cellulózt és más olyan anyagokat, melyekkel a gyomorsav egyébként nem tudna mit kezdeni, másrészt pont ezeknek a lebontó folyamatoknak a során állítanak elő számunkra vitaminokat és tápanyagokat, melyek nélkülözhetetlenek számunkra.

Mi több, részben a védekezésből is kiveszik a részüket, hiszen olyan kórokozókat is elpusztítanak, melyeknek semmi keresnivalója nincs az emésztőrendszerünkben.

Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a bélflóra baktériumai is tudnak kárt okozni, ha kikerülnek onnan és a testünk más részeiben kötnek ki, éppen ezért kell fokozottan figyelnünk a személyes higiéniánkra.

Tényleg ennyire fontosak a bennünk élő baktériumok?

Tényleg ennyire fontosak a bennünk élő baktériumok?

A baktériumok, bár a köznyelvben igencsak pejoratív értelemmel és rossz megítéléssel bírnak, nem csak megbetegedésekért felelnek.

Már említettük, hogy a bélflóránk is baktériumokból áll és befolyással bír a szervezetünk védekezőképességére, de itt az ideje, hogy ezt számokkal is alátámasszuk!

Hogy konkrétak legyünk: az immunrendszerünk 70%-a található a beleinkben, és ebből a saját baktérium-kultúránk is kiveszi a maga részét.

Megvan egyébként a logikus oka annak, hogy a testünk miért ide koncentrálja a védelme nagyobbik hányadát, mégpedig az, hogy a bőrünk után az emésztésünk az egyik legfőbb összeköttetésünk a külvilággal.

Itt szembesülünk mindazzal, amit a táplálékkal együtt bejuttatunk magunkba, vagy éppen a kezükről, arcunkhoz emelt vagy szánkba vett tárgyakról belénk jutó, nem feltétlenül jótékony organizmusokkal.

Ha a bélflóránkban felborul az egyensúly ilyen-olyan okból, az

emésztési panaszokat, bélbántalmakat, széklet-konzisztencia változást,

valamint az immunrendszerünk legyengülését is okozza.

És ennek a helyreállását tudjuk elősegíteni a probiotikumok segítségével.

Mi árthat a bélflórának?

Bár szeretünk magunkra, mint erős és megingathatatlan bástyára gondolni, talán nem is sejtjük, mennyire érzékenyek vagyunk valójában.

Elég egy kisebb fertőzés vagy egy enyhén romlott étel, és máris azt vesszük észre magunkon, hogy rosszul vagyunk, felborult az emésztésünk és napokig szenvedünk a gyomor- és bélbántalmaktól.

De ugyanígy bizonyos gyógyszerek és a már emlegetett antibiotikumok is komoly pusztítást képesek végezni.

Antibiotikum-kezelésre bármikor szükségünk lehet különböző okokból, és mivel ezek széles spektrumú készítmények a megfelelő hatás érdekében, így a kórokozók mellett a bélflóránk baktériumait is elpusztítják.

Ez az ellenálló képességünk gyengüléséhez, sőt, légúti- és bőrpanaszok kialakulásához is vezethet az emésztési gondok mellett!

A megoldás: a probiotikum

A megoldás: a probiotikum

Először is tisztázzuk, mit is jelent maga a fogalom: a probiotikumok olyan készítmények, melyek a bélrendszerünk számára jótékony baktériumokat tartalmaznak.

Vagyis gyakorlatilag utánpótlás a bélflóránk számára, hogy mielőbb helyre tudjon állni a működése egy gyógyszeres vagy antibiotikumos kezelést követően.

Ha az előírásoknak megfelelő módon és ideig fogyasztjuk a probiotikumot, sokkal rövidebb időre lesz szükségünk, hogy ismét normálisra forduljanak a dolgok és úgy működhessen az emésztési ciklusunk, ahogy korábban.

Ám hangsúlyoznánk: ez sem varázserejű csodaszer, csupán étrend kiegészítő!

Ha nem figyelünk oda mellette a megfelelő folyadék- és rostbevitelre, akkor sokkal kevésbé lesz hatásos, lassabban fogja tudni kifejteni jótékony hatását.

Megelőzés céljából fogyaszthatunk probiotikumot?

Megelőzés céljából fogyaszthatunk probiotikumot?

Ha esetleg felmerült Benned ez a kérdés, mindenek előtt hadd adjunk egy rövid választ: nem érdemes ilyen megfontolásból fogyasztani.

A probiotikum nem olyan, mint a vitaminok vagy a nyomelemek, melyeket folyamatosan pótolnunk kell ahhoz, hogy ne ürüljenek ki a szervezetünkből, vagyis megelőző céllal felesleges magunkhoz venni.

Egy egészséges szervezetben a bélflóra állandó és önfenntartó, gondoskodik a saját maga utánpótlásáról, már amennyiben megkapja a táplálkozásunkon keresztül a fennmaradásához szükséges rostmennyiséget.

Léteznek probiotikus diéták, melyek kifejezetten a beleink baktérium-háztartásának erősítésére lette kitalálva, inkább ezeket érdemes időszakosan alkalmazni, de ha nincs baj, akkor nem szükséges a probiotikum-fogyasztás.

Érdekesség, hogy egyes orvosok is erről az oldalról közelítik meg a gyógykezelést: mindenek előtt tarttatnak a beteggel egy béltisztító kúrát, majd a megfelelő étrenddel és probiotikus kezeléssel helyreállítják a természetes felszívódást, és csak ezután térnek rá a gyógyszerre.

Probiotikumra van szükséged? Nálunk megtalálod!

Antibiotikum kúrára volt szükséged, vagy egy családtagodnak, és kellemetlenek az utóhatások?

Nem szeretnél olyan sokáig várni, amíg a bélflórád magától helyreáll, hanem inkább gyorsítanál a folyamaton?

Akkor keresve sem találhatnál jobb megoldást, mint valamilyen probiotikumot (https://prevenciopatika.hu/204-probiotikumok), melyet akár patikánk kínálatából is beszerezhetsz!

Akár futárszolgálattal kiszállítható, akár csak helyben átvehető probiotikus készítményről van szó, nálunk csak minőségi és ellenőrzött termékeket találsz.

Rendeld hát meg a segítséget webpatikánkból, és tudd magad mögött az antibiotikum káros hatásait minél hamarabb!

Mi több, akár a Prevenció Prémium Klubhoz is csatlakozhatsz, ahol mindössze 2000 forint havidíjért elsőbbségi kiszállítást és további kedvezményeket, akciókat élvezhetsz!